A kastély ma gyógypedagógiai intézményként működik, így belső terei nem látogathatók, de az épület külső látványa és a körülötte húzódó, 24 hektáros történeti park mindenki számára szabadon bejárható.
A kastély elődjét már a 18. század végén említik, eredetileg gazdatiszti házként. 1855-ben Széchenyi Zsigmond alakíttatta át eklektikus stílusban, majd 1870 körül Széchenyi Dénes nagyszabású bővítést hajtott végre. 1896-ban újabb épületrészek készültek, az 1910-es években pedig vízvezetéket és villamos áramot vezettek be, ami abban az időben a modernség jele volt.
A kastély belső terei egykor jelentős értékeket rejtettek: mintegy hétezer kötetes könyvtár, családi levéltár, műtárgyak és antik bútorok gazdagították a gyűjteményt. Külön figyelemre méltó a lépcsőház, amelyet román stílusú faragott faburkolat díszít – a hagyomány szerint egy juhászlegény munkája, akit maga a gróf taníttatott ki.
A park – élő botanikai gyűjtemény víztükörrel
A kastélyt körülölelő, 24 hektáros történeti kert a 19. század második felében alakult ki, Széchenyi Dénes és cseh származású kertésze, Schilhann József tervei nyomán. A park annyira kiemelkedőnek számított, hogy az 1900-as párizsi világkiállításhoz kapcsolódó kertészeti kiadványban is bemutatták, mint a magyar kertművészet egyik mintapéldáját.
A park ma hivatalosan is arborétum, több mint 200 fa- és cserjefaj otthona. Itt áll például a közel 130 éves, különleges formájú szomorú japánakác, amely az arborétum egyik ékköve. Mellette mamutfenyők, páfrányfenyők, tulipánfák, platánok, hársak, vadgesztenyék és tiszafák sorakoznak. A sétányokon járva minden évszak más arcát mutatja a kert: tavasszal virágzó, nyáron buja, ősszel színpompás, télen pedig hóval borított fenséges tájként fogadja a látogatót.
A park egyik legszebb pontja a kis tó, amelyet eredetileg halastónak alakítottak ki. A víztükör a hatalmas fák lombját és a fahidak ívét tükrözi vissza, partján csend és nyugalom várja a pihenőt. A gondosan kialakított sétányok sokszor szinte észrevétlenül vezetik át a látogatót a parkból a természetes erdőbe, így a kertművészet és a táj szépsége harmonikus egységben találkozik.
